Facebook Twitter
Divatosan, dinamikusan, derűsen
kameleon d tippek
Áron

Áron

Kovács Áron

a D+ alapítója

9 éves korom óta vagyok cukros. Sosem titkoltam, de nem is reklámoztam, egyszerűen természetes velejárója az életemnek, mint a hajam színe, vagy a cipőméretem. Sokan több éves munkakapcsolat után döbbentek csak rá, mikor egyszer lazán a lábamba vágtam a tűt. A döbbenet az arcukon volt a legnagyobb elismerés. "Egyáltalán nem látszik!" - mondták és ezzel egyet kell értenem! A cukorbetegség nem látszik! A teljesítmény az, ami látványos! A Dplusszal az a célom, hogy minden érintett elfogadja és elfogadtassa környezetével ezt az egyszerű igazságot: nem a cukorbetegség a gátja a teljes életnek! 33 év tapasztalatait szeretném most megosztani és egy fantasztikus csapat segítségével új kihívások fele repülni!

Zámbó Jimmy, a maraton és én

szerző:  dátum: 2015-02-12
Zámbó Jimmy, a maraton és én
Miért éppen Marathon...
Sokan kérdezik most ezt tőlem. Van rá persze válaszom, csak ahogy a bizonyos kérdésekre is meg kell érni, úgy bizonyos válaszokra is. Ez kevésbé hülyén úgy hangzik, hogy van rá válaszom, de ettől még nem biztos, hogy érthető. Ettől még belevágok nyilván, há' nem? Há' de! :-)

"Ahonnan én jövök"- kezdené Majka, de a média, a showbiznisz világából nem jön senki. Ott "ott lenni" lehet, meg odafelé menni. Jönni, onnan nem jön senki. Kiesni esetleg... Szóval, a világban, amiben "ott vagyok" elég kevés a mérhető teljesítmény. A nézettséget hagyjuk, egyéni mérhető teljesítményről beszélek. Sajnos, vagy hálisten ez az ízlés világa, viszonylag kevés olyan műsorvezető, vagy énekes van, akire azt lehet mondani, hogy ez mérhetően jó. Nem véletlenül jött Jimmy a 4 oktávval, lehetett bizonyítékként lobogtatni: "vágom a 4 oktávot, tehát én jó vagyok! Papírom van róla!!!"

Ettől eltekintve inkább a totális bizonytalanság, az ízlések és a pofonok, a közízlés és a kommentelők világa ez, ahol totál el lehet tévedni, vagy akár elveszni örökre. Nem azért szeretnek, amiért igazán szerethető vagy és nem azért utálnak, amiért kellene. Van egy kép rólad az emberekben, amihez jó esetben van némi közöd, de alapvetően magadra maradsz önmagad igazi megítélésében. Senkinek nem hihetsz, hiszen borzalmas produkciókon ezrek tombolnak, a zseniket van, hogy nem ismeri senki és van persze fordítva is.
Akkor mi az igazság önmagaddal kapcsolatban? Jó vagy? Mennyire? A helyeden vagy?- és sorolhatnám a felgyülemlő kérdéseket.

Akartam valamit az életemben, amit nem lehet kidumálni, nem lehet eljópofizni, elhelyeskedni, kimozogni, valamit, ami 42 km és vagy lefutod, vagy nem! Az USA-ban, ahol a futás életforma, a teljes lakosság kb 0.5 százaléka futott már maratont. Világviszonylatban ez a szám jóval kevesebb! Ez egy jónevű elit klub. De nem ez vonz benne, hanem az, hogy mérhető! Akár tetszem neked, akár nem, lefutom a maratont! És ez - az "én világom" szabályaival tökéletes ellentétben nem a környezetemen, a különböző ízléseken, az előítéleteken, hanem - csak rajtam múlik!
Ezt keresem a maratonban. A bizonyosságot.
Ja, meg pár éve megszerettem a futást... Nem jössz?

Áron